Az embernek vannak az életében olyan célok, amiket még gyerekként kitűz maga elé, és felnőttként is elég sokáig kell küzdenie azért, hogy elérhesse azokat. Én még kicsi voltam mindig arról álmodoztam, hogy nőként lesz majd egy gyönyörű fehér autóm, amit nem csak munkába járásra vagy közlekedésre fogok használni, hanem leginkább utazgatni fogok vele, ki a hegyekbe, le a sík vidékre, külföldre, és közben jó zenét fogok hallgatni, ami teljesen kikapcsol és feltölt majd. Fogalmam sem volt mikor fogom tudni elérni ezt, mert még emlékszem, amikor a család első autóját, egy Ladát édesanyám hazahozott, már közel tizenkét éves voltam, és az az autó koránt sem volt fiatalnak tekinthető, de mi nagyon szerettük és igazán meg is becsültük, mert az anyagi körülményeink azért nem voltak jónak nevezhetők, sőt. Leginkább azt mondhatnám, a szüleim nagyon sokat küzdöttek és spóroltak az autóért, és igazán megtanultuk ebben az időben meg is becsülni mindazt, amit az élet ad nekünk.
Így most, közel huszonöt évesen, amikor megyek a gyönyörű fehér autómat átvenni, egy dolog jár a fejemben, mennyire szerencsés vagyok, hogy bár nekem is sokat kellett küzdenem és dolgoznom, de közel tíz évvel előbb tudok magamnak vásárolni egy autót, mint annak idején a szüleim, két gyerekkel az oldalukon.
És még egy nagyon fontos dolgot érzek, a hálát, hogy még azt is megtehetem, hogy a világ legjobb autós telefon tartóját meg tudtam vásárolni a baseus shopjában, és már azzal együtt tartok átvenni a csodát, ami így már remélem hogy teljes felszereltséggel és hosszú-hosszú éveken keresztül kísér majd végig az utamon, és sok kirándulást is végig élünk majd együtt. Egy biztos, az elsőt a szüleimmel közösen futjuk végig, mert az átvétel után hozzájuk tartok, megmutatom nekik az én kis csodámat, és elviszem őket egy hosszú hétvégére, hogy az első közös út velük történjen, velük, akik egészen pici gyerekkorom óta ilyen értékeket és eszméket adtak nekem és adnak még a mai napig is.