Aki ismer engem tudja, hogy egy dolog biztosan nem mondható el rólam, hogy szeretném az elektronikus kütyüket. Én ha tehetném, még mindig a számgombos, régi telefonomat használnám, de hát ugye azért vannak olyan dolgok, melyekre a társadalom ma már nagyon felkapná a fejét, és ha az ember boldogulni akar, történetesen legalább a munkáját tekintve, amiből ugye pénzt keres, hogy ne haljon éhen, akkor nem állhat ki a sorból, be kell „hódoljon a divatnak”. Hát én is ezt teszem, de ahol csak lehet kerülöm az ilyen dolgokat. Egyetlen helyet kivéve.
A sport ugyanis számomra nagyon fontos terület. Nem csak azért, mert szeretnék jól kinézni, hanem azért is, mert szeretnék egészséges maradni, és az immunrendszernek meggyőződésem, hogy szüksége van arra, hogy időről időre meg legyen pörgetve egy kicsit a keringésünk, hogy a méreganyagok feloldásra találjanak és ez által is egészségesebbek legyünk. Éppen ezért an egy sportórám, egy okosóra, egy apple watch személyében. És hát bizony ezen a téren nem mondható el rólam, hogy szűkmarkú lennék se a kiegészítőkkel sem pedig a divatos cuccokkal tekintetben. Rátaláltam ugyanis egy hihetetlen oldalra, az apple watch shop oldalára, ahol egészen egyszerűen olyan fantasztikus dolgokat talál az ember, mit nem tud nem kihasználni a mindennapok során, a napi viselethez, vagy a versenyekhez. Imádom ezt az oldalt. Mindent megkapok, amit akarok, és még csak fel sem kell kelnem a kanapéról. Az itt vásárolt dolgok igazán minőségiek, szépek és tartósak. Rendelni nagyon könnyű. Ha tehetném világgá kürtölném, hogy ezt minden olyan embernek látnia kell, akinek ilyen órája van. Pontosabban szerintem azoknak is, akiknek nincs, mert lehet, hogy vennének gyorsan egyet. Mondhatom, a legjobb helyre keveredtem, mert most már szinte minden hónapban rendelek innen valamit. Ami egyrészt jó, mert örömmel tölt el, másrészt viszont most már kezdem úgy érezni, lehet hogy függő lettem.