Amikor gyerek voltam a nagymamám rengeteget vigyázott rám. Volt, hogy egész nyarakat töltöttünk együtt, mert hát ugye a szüleimnek dolgozni kellett, én pedig a táborok és egyéb programok helyett inkább a nagyival töltöttem minden időt, legfőképpen a Balaton partján. Nagyon szerettem vele ezeket a nyarakat. Hihetetlen sokat sétáltunk, játszottunk a parton, néztük az ablakból ha vihar volt és rossz idő, egyszóval hihetetlen nagy élményeket kaptam tőle, vele. Persze szerencsénk is volt, hiszen sok ember szeretné egy tókapcsolatos házban tölteni a nyarakat gyerekként, nekem pedig megadatott, hála a jó égnek. De sokkal többet kaptam én ott, mint élmények. Eszméket, meséket, történeteket hallgattam a nagyitól, és hihetetlen sokat formált a személyiségemen is. Az értékrendem teljesen átalakult amikor tini voltam és kicsit különcnek is éreztem magam emiatt sokszor a társaim között, de ma már tudom, hogy mennyire hálás lehetek ezért a nagyinak.
Ő ma már fenn él velünk Pesten, hiszen idős és már nem szívesen hagyjuk egyedül, de a nyarló még mindig nyaraló, sokat járunk le. Ettől függetlenül persze látom rajta sokszor, hogy azért szomorú. Hiányzik neki a régi vidék, a part, a Balaton szeszélye, szépsége, vadsága, nyugalma. Nemrég volt a szülinapja és úgy döntöttem, kap tőlem valamit, ami a Balatonra emlékezteti, hogy addig is, amíg nem tud visszamenni, vagy nem tudunk lelátogatni, legyen valami, ami abba a kis házba varázsolja neki a nagy tavat ahol most él.
Sokat törtem a fejem mi lenne a legjobb ajándék, aztán vettem neki egy tökéletes meglepetést egy Balaton vászonkép formájában. Azóta is sokat üldögél előtte. Nagyon örült neki. Azt mondta nem lehet betelni vele annyira gyönyörű. A színei, a formák, a kompozíció, ahogy fényképezve lett, mintha csak ő csinálta volna. Imádom egyébként én is, és azóta már rendeltem egy képet az irodámba is a szalaibalazs.hu oldalról. Csak ajánlani tudom mindenkinek.